adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató

1.

bevezető

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 20. § (1) kimondja, hogy az érintettel (jelen esetben a weboldal-használóval, a továbbiakban: felhasználó) az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés hozzájáruláson alapul vagy kötelező.

 

Az érintettet az adatkezelés megkezdése előtt egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról.

 

Tájékoztatni kell az érintettet az Info tv. 6. § (1) bekezdése alapján arról is, hogy személyes adat kezelhető akkor is, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése

 

  • az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges, vagy
  • az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.
  • A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.

 

Ha az érintettek személyes tájékoztatása lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, a tájékoztatás megtörténhet az alábbi információk nyilvánosságra hozatalával is:

 

  • az adatgyűjtés ténye,
  • az érintettek köre,
  • az adatgyűjtés célja,
  • az adatkezelés időtartama,
  • az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye,
  • az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak és jogorvoslati lehetőségeinek ismertetése, valamint
  • ha az adatkezelés adatvédelmi nyilvántartásba vételének van helye, az adatkezelés nyilvántartási száma.

 

Jelen adatkezelési tájékoztató a http://www.farkasmilan.hu weboldal adatkezelését szabályozza és a fenti tartalmi előíráson alapul.

 

A tájékoztató módosításai a fenti címen történő közzététellel lépnek hatályba. A tájékoztató egyes fejezetcímei mögött megjelenítjük a jogszabályi hivatkozást is.

2.

az adatkezelő személye

Farkas Milán egyéni vállalkozó

Székhely: 9700 Szombathely, Hunyadi út 49., 1/116.

E-mail: info@farkasmilan.hu

Telefon: +36 20 250 7 250

3.

lényeges fogalmak, meghatározások

  1. GDPR (General Data Protection Regulation): az Európai Unió új Adatvédelmi Rendelete.
  2. Érintett/Felhasználó: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy;
  3. Személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret –, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;
  4. Hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;
  5. Tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri;
  6. Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;
  7. Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése;
  8. Adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;
  9. Nyilvánosságra hozatal: az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;
  10. Adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges;
  11. Adatmegjelölés: az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából;
  12. Adatzárolás: az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából;
  13. Adatmegsemmisítés: az adatokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése;
  14. Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;
  15. Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is – adatok feldolgozását végzi;
  16. Adatfelelős: az a közfeladatot ellátó szerv, amely az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállította, illetve amelynek a működése során ez az adat keletkezett;
  17. Adatközlő: az a közfeladatot ellátó szerv, amely – ha az adatfelelős nem maga teszi közzé az adatot – az adatfelelős által hozzá eljuttatott adatait honlapon közzéteszi;
  18. Adatállomány: az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége;
  19. Harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;

4.

a kezelt adatok köre

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 20. § (1) bekezdése alapján, meg kell határozni a weboldal üzemeltetéshez/működtetéshez kapcsolódó adatkezelés körében a következőket:

 

1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:

Személyes adat

Az adatkezelés célja

Vezeték- és keresztnév

A kapcsolatfelvételhez, a vásárláshoz és a szabályszerű számla kiállításához szükséges.

E-mail cím

Kapcsolattartás.

Telefonszám

Kapcsolattartás, a számlázással, vagy a szállítással kapcsolatos kérdések hatékonyabb egyeztetése.

Kapcsolattartó

Kapcsolattartás.

Név és cím

Árajánlat és szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása,

teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése.

Szállítási név és cím

A házhoz szállítás lehetővé tétele.

Az űrlapküldés időpontja

Technikai művelet végrehajtása.

Az űrlapküldéskori IP cím

Technikai művelet végrehajtása.

Fotó

A fotózás megbízások során a megbízóról készült felvételek módosítása, tárolása és a szerződésben foglaltak alapján történő felhasználása.

Az e-mail cím esetében nem szükséges, hogy személyes adatot tartalmazzon.

 

2. Az érintettek köre: A weboldalon vagy E-mailen keresztül kapcsolatot felvett valamennyi érintett.

 

3. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: A regisztráció törlésével azonnal. Kivéve a számviteli bizonylatok esetében, hiszen a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig meg kell őrizni ezeket az adatokat.

 

4. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: A személyes adatokat az adatkezelő és könyvelője kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.

 

5. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: A következő adatok módosítását lehet kérvényezni: vezeték- és keresztnév, E-mail cím, telefonszám, szállítási cím, szállítási név, számlázási cím, számlázási név, cégnév, kapcsolattartó, adószám. A következő adatok módosítását lehet elvégezni a hírlevélre való feliratkozás esetén: vezeték- és keresztnév, E-mail cím. A személyes adatok törlését, vagy módosítását az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:

 

6. Az adatkezelés jogalapja: a Felhasználó hozzájárulása, az Infotv. 5. § (1) bekezdése, illetve az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Elker tv.) 13/A. § (3) bekezdése.

webtárhely szolgáltatással összefüggő adatfeldolgozó tevékenység

 

Az Adatfeldolgozó az Adatkezelővel kötött írásbeli szerződés alapján közreműködik a weboldal tárhelyszolgáltatásában. Ennek során az Adatfeldolgozó a Weboldal adatbázisában rögzített vevő személyes adatait rögzíti az informatikai rendszerében.

 

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az Adatkezelő és a tárhelyszolgáltató közötti megállapodás megszűnéséig, vagy az érintettnek a tárhelyszolgáltató felé intézett törlési kérelméig tart.

 

Az adatkezelés során igénybe vett adatfeldolgozó (tárhely-szolgáltató) adatai:

DiMa.hu Kft.

Székhely: 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 9., C. épület, 3. emelet, 10. ajtó

E-mail: info@dima.hu

Telefon: +36 30 661 3609

Adószám: 14079665-2-09

Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-82568

A Dima.hu Kft. adatvédelmi nyilatkozata ide kattintva érhető el.

A Dima.hu Kft. adatkezelési tájékoztatója a ide kattintva érhető el.

 

A weboldal üzemeltetője:

Farkas Milán egyéni vállalkozó

Székhely: 9700 Szombathely, Hunyadi út 49., 1/116.

E-mail: info@farkasmilan.hu

Telefon: +36 20 250 7 250

könyveléssel kapcsolatos adatkezelés

 

Az Adatfeldolgozó az Adatkezelővel kötött írásbeli szerződés alapján közreműködik a számviteli bizonylatok könyvelésében.

 

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az Adatfeldolgozó az érintett nevét és címét a számviteli nyilvántartáshoz szükséges mértékben, a Sztv. 169. § (2) bekezdésének megfelelő időtartamban kezeli, ezt követően haladéktalanul törli.

 

Az adatfeldolgozó adatai:

Varga Könyvelőiroda Kft.

9700 Szombathely, Rumi út 274.

Cégjegyzékszám: 18-09-113017

Adószám: 25751215-2-18

Tényleges adatkezelés címe:

9700 Szombathely, Rumi út 274.

9700 Szombathely, Kiskar u. 1. 2/11.

E-mail: varga.tanacsado@upcmail.hu

Telefon: +36 94 335 503

5.

a fenti adatkezelésre vonatkozó alapelvek

A szolgáltató az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésből származó díjak számlázása céljából kezelheti az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos természetes személyazonosító adatokat, címet, valamint a szolgáltatás igénybevételének időpontjára, időtartamára vonatkozó adatokat.

 

A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az Elker törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.

A szolgáltató a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos adatokat bármely egyéb célból – így különösen szolgáltatása hatékonyságának növelése, az igénybe vevőnek címzett elektronikus hirdetés vagy egyéb címzett tartalom eljuttatása, piackutatás céljából – csak az adatkezelési cél előzetes meghatározása mellett és az igénybe vevő hozzájárulása alapján kezelhet.

 

Az igénybe vevőnek az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételét megelőzően és a szolgáltatás igénybevétele során is folyamatosan biztosítani kell, hogy az adatkezelést megtilthassa.

A kezelt adatokat törölni kell a szerződés létrejöttének elmaradását, a szerződés megszűnését, valamint a számlázást követően. Az adatokat törölni kell, ha az adatkezelési cél megszűnt, vagy az igénybe vevő így rendelkezik. Törvény eltérő rendelkezése hiányában az adattörlést haladéktalanul el kell végezni.

A szolgáltatónak biztosítania kell, hogy az igénybe vevő az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevétele előtt és az igénybevétel során bármikor megismerhesse, hogy a szolgáltató mely adatkezelési célokból mely adatfajtákat kezel, ideértve az igénybe vevővel közvetlenül kapcsolatba nem hozható adatok kezelését is.

 

A kiskorú hozzájárulása

  • A 16. életévét betöltött kiskorú elég érett ahhoz, hogy személyes adatai felett maga is rendelkezhessen, szülői beleegyezés vagy utólagos jóváhagyás nélkül.
  • A 14. életévét betöltött, de a 16. évet még el nem érő kiskorú hozzájáruló nyilatkozatához törvényes képviselőjének beleegyezésére vagy utólagos jóváhagyására van szükség, kivéve például az olyan adatkezeléseket, amelyekkel kizárólag előnyt szerezhet.
  • A 14 év alatti gyermek jognyilatkozata semmis. Adatai kezeléséhez törvényes képviselője kell, hogy megadja a hozzájárulást.

 

A hozzájárulás vélelmezése

  • Az Infotv. rendelkezései értelmében vélelmezni kell, hogy ha mód lenne rá, az érintett megadná a hozzájárulását, amennyiben valakinek a létfontosságú érdeke védelméhez, személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető közvetlen veszély elhárítása vagy megelőzése érdekében szükséges az adatkezelés, mindaddig kezelhetők az érintett személyes adatai, amíg a hozzájárulását nem tudja megadni.
  • Ha az érintett kérelmére, kezdeményezésére bírósági vagy hatósági eljárás indul, a szükséges személyes adatok tekintetében vélelmezni kell a hozzájárulás megadását.
  • Egyéb ügyekben kizárólag az érintett által megadott adatok kezeléséhez adott hozzájárulást lehet vélelmezni.
  • Szintén vélelem áll amellett, hogy a közszereplő a közszereplése során általa közölt vagy nyilvánosságra hozatalra általa átadott személyes adatai kezeléséhez hozzájárult.

6.

cookie-k (sütik) kezelése

A sütikezelési tájékoztatót és a weboldal által használt cookie-kat ezen az oldalon tudja elolvasni.

7.

ügyfélkapcsolatok és egyéb adatkezelések

  1. Amennyiben az adatkezelő szolgáltatásaink igénybevétele során kérdés merülne fel, esetleg problémája lenne az érintettnek, a honlapon megadott módokon (telefon, e-mail, közösségi oldalak stb.) kapcsolatba léphet az adatkezelővel.
  2. Adatkezelő a beérkezett E-maileket, üzeneteket, telefonon, Facebook-on stb. megadott adatokat az érdeklődő nevével és E-mail címével, valamint más, önként megadott személyes adatával együtt, az adatközléstől számított legfeljebb 2 év elteltével törli.
  3. E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.
  4. Kivételes hatósági megkeresésre, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek megkeresése esetén a Szolgáltató köteles tájékoztatás adására, adatok közlésére, átadására, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátására.
  5. A Szolgáltató ezen esetekben a megkereső részére – amennyiben az a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

8.

adatbiztonság

  1. Az adatkezelő úgy tervezi meg és hajtja végre az adatkezelési műveleteket, hogy biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét.
  2. Az adatkezelő gondoskodik az adatok biztonságáról (jelszóval, vírusirtóval való védettség), megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az Info tv., valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.
  3. Az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi az adatkezelő különösen
    1. a jogosulatlan hozzáférés,
    2. a megváltoztatás,
    3. a továbbítás,
    4. a nyilvánosságra hozatal,
    5. a törlés vagy megsemmisítés,
    6. a véletlen megsemmisülés és sérülés,
    7. az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
  4. Az adatkezelő megfelelő technikai megoldással biztosítja, hogy a nyilvántartásokban tárolt adatok közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók és az érintetthez rendelhetők.
  5. A személyes adatokhoz való jogosulatlan hozzáférés, az adatok megváltoztatása és jogosulatlan nyilvánosságra-hozatala, vagy felhasználása megakadályozása érdekében az adatkezelő gondoskodik:
    1. a megfelelő informatikai, műszaki környezet kialakításáról, üzemeltetéséről,
    2. a szolgáltatásnyújtásban résztevő munkatársai ellenőrzött kiválasztásáról, felügyeletéről,
    3. a részletes üzemeltetési, kockázatkezelési és szolgáltatási eljárásrendek kiadásáról.
  6. A fentiek alapján szolgáltató biztosítja, hogy az általa kezelt adat
    1. a jogosult számára rendelkezésre álljon,
    2. hitelessége és hitelesítése biztosított,
    3. változatlansága igazolható legyen.
  7. Adatkezelő és annak tárhely-szolgáltatójának informatikai rendszere véd többek között
    1. a számítástechnikai csalás,
    2. a kémkedés,
    3. a számítógépvírusok,
    4. a spam-ek,
    5. a hack-ek,
    6. és egyéb támadások ellen.

fizikai védelem

 

A papíralapon kezelt személyes adatok biztonsága érdekében az adatkezelő az alábbi intézkedéseket alkalmazza:

  • az adatokat csak az arra jogosultak ismerhetik meg, azokhoz más nem férhet hozzá, más számára fel nem tárhatóak;
  • a dokumentumokat jól zárható, száraz helyiségben helyezi el;
  • a folyamatos aktív kezelésben lévő iratokhoz csak az illetékes személyek férhetnek hozzá;
  • amennyiben a papíralapon kezelt személyes adatok digitalizálásra kerülnek, a fentebb részletezett biztonsági rendelkezéseket alkalmazza az adatkezelő.

9.

az érintettek jogai

  1. Az érintett kérelmezheti az Szolgáltatónál, hogy az adjon tájékoztatását személyes adatai kezeléséről, kérheti személyes adatainak helyesbítését, valamint  kérheti személyes adatainak – a kötelező adatkezelés kivételével – törlését vagy zárolását.
  2. Az érintett kérelmére az adatkezelő tájékoztatást ad az érintett általa kezelt, illetve az általa vagy rendelkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, az adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá – az érintett személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.
  3. Az adatkezelő – ha belső adatvédelmi felelőssel rendelkezik, a belső adatvédelmi felelős útján – az adatvédelmi incidenssel kapcsolatos intézkedések ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az érintett személyes adatok körét, az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.
  4. Az adatkezelő az adattovábbítás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából adattovábbítási nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az általa kezelt személyes adatok továbbításának időpontját, az adattovábbítás jogalapját és címzettjét, a továbbított személyes adatok körének meghatározását, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.
  5. Felhasználó kérelmére Szolgáltató tájékoztatást ad az általa kezelt adatokról, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az esetleges adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá – az érintett személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről. Szolgáltató a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 25 napon belül írásban, közérthető formában adja meg a tájékoztatást. A tájékoztatás ingyenes.
  6. Szolgáltató, amennyiben a személyes adat a valóságnak nem felel meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat az adatkezelő rendelkezésére áll, a személyes adatot helyesbíti.
  7. Törlés helyett Szolgáltató zárolja a személyes adatot, ha a Felhasználó ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené a Felhasználó jogos érdekeit. A zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.
  8. Szolgáltató törli a személyes adatot, ha kezelése jogellenes, a Felhasználó kéri, a kezelt adat hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható – feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki, az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, azt a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte.
  9. Az adatkezelő megjelöli az általa kezelt személyes adatot, ha az érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.
  10. A helyesbítésről, a zárolásról, a megjelölésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíteni kell, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.
  11. Ha az adatkezelő az érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesíti, a kérelem kézhezvételét követő 25 napon belül írásban közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait. A helyesbítés, törlés vagy zárolás iránti kérelem elutasítása esetén az adatkezelő tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

10.

jogorvoslat

  1. Felhasználó tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha
    1. a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az Szolgáltatóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez, vagy az Szolgáltató, adatátvevő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el;
    2. a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;
    3. törvényben meghatározott egyéb esetben.
  2. Szolgáltató a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. Ha az Szolgáltató az érintett tiltakozásának megalapozottságát megállapítja, az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.
  3. Amennyiben a Felhasználó Szolgáltatónak a meghozott döntésével nem ért egyet, az ellen – annak közlésétől számított 30 napon belül – bírósághoz fordulhat. A bíróság soron kívül jár el.
  4. Az adatkezelő esetleges jogsértése ellen panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

 

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.

Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.

Telefon: +36 1 391 1400

Fax: +36 1 391 1410

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

11.

bírósági jogérvényesítés

  1. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az adatkezelő köteles bizonyítani. Az adattovábbítás jogszerűségét az adatátvevő köteles bizonyítani.
  2. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható.
  3. A perben fél lehet az is, akinek egyébként nincs perbeli jogképessége. A perbe a Hatóság az érintett pernyertessége érdekében beavatkozhat.
  4. Ha a bíróság a kérelemnek helyt ad, az adatkezelőt a tájékoztatás megadására, az adat helyesbítésére, zárolására, törlésére, az automatizált adatfeldolgozással hozott döntés megsemmisítésére, az érintett tiltakozási jogának figyelembevételére, illetve az adatátvevő által kért adat kiadására kötelezi.
  5. Ha a bíróság az adatátvevő kérelmét elutasítja, az adatkezelő köteles az érintett személyes adatát az ítélet közlésétől számított 3 napon belül törölni. Az adatkezelő köteles az adatokat akkor is törölni, ha az adatátvevő a meghatározott határidőn belül nem fordul bírósághoz.
  6. A bíróság elrendelheti ítéletének – az adatkezelő azonosító adatainak közzétételével történő – nyilvánosságra hozatalát, ha azt az adatvédelem érdekei és nagyobb számú érintett védett jogai megkövetelik.

12.

kártérítés és sérelemdíj

  1. Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni.
  2. Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett személyiségi jogát megsérti, az érintett az adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet.
  3. Az érintettel szemben az adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért és az adatkezelő köteles megfizetni az érintettnek az adatfeldolgozó által okozott személyiségi jogsértés esetén járó sérelemdíjat is. Az adatkezelő mentesül az okozott kárért való felelősség és a sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt vagy az érintett személyiségi jogának sérelmét az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.
  4. Nem kell megtéríteni a kárt és nem követelhető a sérelemdíj annyiban, amennyiben a kár a károsult vagy a személyiségi jog megsértésével okozott jogsérelem az érintett szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.

13.

zárszó

A tájékoztató elkészítése során figyelemmel voltunk az alábbi jogszabályokra:

  • 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
  • 2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (főképp a 13/A. §a)
  • 2008. évi XLVII. törvény – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról;
  • 2008. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (különösen a 6.§a)
  • 2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról
  • 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről (kifejezetten a 155.§a)
  • 16/2011. sz. vélemény a viselkedésalapú online reklám bevált gyakorlatára vonatkozó EASA/IAB ajánlásról

HÍRLEVÉL

KAPCSOLAT

 

Telefon: +3620 250 7 250

E-mail: info@farkasmilan.hu

Skype: milan.skull

KÖVESS

 

Grafika, logo- és arculat tervezés, kiadványszerkesztés,
tipográfia, webdesign. És a többi, ami kimaradt.

A honlap az Adobe® Muse™ szoftverrel készült.

 

Impresszum

Általános szerződési feltételek

Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató

Sütikezelési tájékoztató

ÁRAJÁNLAT KÉRÉSE

Űrlap küldése...

Sajnálom, valami hiba történt. Próbáld újra.

Köszönöm. Hamarosan válaszolok rá.